Interjúk
Beszélgetés ifj. Sánta Ferenc hegedűművésszel
Mottó
"Származásomat én megmondani soha nem szégyelltem, sem itthon sem külföldön. Az ember számít, nem az hogy milyen a bőrszíne, hanem tehetséges-e vagy sem."
Ön a zenével jött a világra, hiszen az egyik leghíresebb hazai cigányzenész dinasztia tagja?
Kaposvárott születtem, apám híres zenekarvezető volt. A dinasztia negyedik zenész tagja vagyok. Az öcsém is zenekarvezető, hegedűs, gyakran játszunk együtt. Édesapám arra törekedett, hogy a fiából komoly zenészt neveljen, hogy klasszikus zenét játsszam.
Édesanyám is híres zenész család leszármazottja. A Toki - Teknős család nagyon híres volt a maga idejében. Anyu egyszerű, szerény háziasszony volt, édesapámmal ellentétben, aki igazi bohém, vezetőtípus, zenekarvezető volt. De anyu is mindent megtett azért, hogy tanuljak. 7 éves koromban kezdtem el hegedülni, édesapám beíratott a helyi zeneiskolába. Tanárom Lehota Dezső akkor jött meg külföldről. Ő volt a kaposvári szimfonikus zenekar koncertmestere, engem is ebbe az irányba ösztönzött, így történt, hogy 13 éves koromtól már a kaposvári szimfonikus zenekarban játszottam. Nagyon sokat kellett gyakorolnom, hogy ezt elérjem. Olyan komoly műveket játszottunk, hogy amikor kimentem gyakorolni a konyhába, ahol édesanyám főzött, a meghatottságtól mindig sírt. Még emlékszem mit gyakoroltam akkoriban: Mendelsohn Szentivánéji álom című darabját.
Édesapám volt az első példaképem minden szempontból, nem lehet elfelejteni azokat az időket, amikor tanított. Szigorú volt velem. Egy szakfelügyelő járt hozzánk Pécsről, amikor meghallgatott azt mondta, hogy felvételi nélkül felvesznek a pécsi zenei középiskolába. Ez óriási dolog volt! Így kerültem Pécsre, ahol eleinte egyedül laktam a kollégiumban. Nagyon hiányzott az otthoni környezet, a család, amikor a szüleim felhívtak mindannyian sírtunk. Drága szüleim nem hagyták, hogy elkallódjam, első dolguk az volt, hogy Pécsre cseréltek lakást.
Gyönyörű helyen laktunk, a Széchenyi téren. Szerencsére édesapámnak sikerült elhelyezkednie a Nádor szállodában, igaz nem cigányzenét játszottak, hanem szalonzenét. Pécsett a tanárom…Tildi néni volt, neki köszönhetem, hogy idáig jutottam. Minden fortélyra megtanított. Másodikban azt mondta, Feri neked zeneakadémiára kell menned. 16-17 éves koromban már versenyeket nyertem Pécsett, de hogy felvegyenek a zeneakadémiára, ehhez többet kellett gyakorolnom. Imádtam focizni, már Kaposváron is ez volt a szenvedélyem. Bene Ferivel játszottunk akkoriban. Szóval a sport nagy csábítást jelentett, ezért a tanárnőm úgy döntött, hogy bezár egy terembe és addig ki nem enged, amíg azt a bizonyos penzumot le nem gyakorolom.
A legszebb éveim ezek a gimnazista évek volta, soha nem feledem, a mai napig tartjuk a kapcsolatot a volt osztálytársakkal. Sólyom László köztársasági elnök úr felesége is osztálytársam volt, egy padban is ültünk. Nemrégiben tartottük a 40 éves osztálytalálkozót.
63-ban felvételiztem Budapestre, a Zeneművészeti Főiskolára. A tanárom Nej Tibor a rádió szimfonikus zenekarának volt a vezetője. Elsőre sikerült a felvételim, tizenhatan felvételiztünk, abból két vidéki és két Budapesti diákot vettek föl, én hál! Istennek közöttük voltam. A Budapest főiskola már egész más volt, itt több roma zenésszel ismerkedtem meg, s kicsit más irányba terelődött a pályám.
Ez azt jelenti, hogy a vér nem válik vízzé, a cigányzene a vénámban van. A komolyzenei tanulmányok mellett cigányzenét is játszottam. Másodéves hallgatóként már ORI-ztam: Solti Károllyal, Kovács Apollóniával… Szerettem ezt a műfajt is, szerettem a közönséget, a pódiumot, ez a mai napig így van. Emlékszem egy esetre, amikor éppen órán voltam, amikor az egyik zenész kollégám bekopogott: „Tanár úr elnézést, de Kovács Apollónia művésznő a parkolóban várja Ferit, hogy induljanak a vidéki fellépésre.”
…A tanár úr rám nézett, s azt mondta: „Ferikém nyugodta csináld, én is bejártam az egész világot.” Így a tanárom tudtával bejártuk egész Magyarországot a legnagyobb településektől a legkisebbig. Már akkor körvonalazódott bennem, hogy a klasszikus zene mellett a cigányzenét is folytatom.
A mai fiatalokban, őszinte vagyok, az nem tetszik, hogy mindenki művésznek vallja magát. Prímások, csellóművész… akkor is, ha nem végeztek iskolát, azt sem tudják, hogy mi az hogy főiskola. Pedig ahhoz, hogy valaki művész legyen nagyon sokat kell tanulnia. Én akkoriban egyedüli cigány voltam a főiskolán, mint ilyen úttörő, duplán kellett teljesítenem, nehogy kitegyenek.
Házasság, család?
A feleségemet már 66-ban megismertem, de csak 68-ban házasodtunk össze. Én 23 éves voltam akkor, a feleségem pedig húszéves. A feleségem is érettségizett, fel is vették a színiakadémiára, csakhát választania kellett vagy az akadémia vagy én.
A kettő együtt nem ment?
Nem, több okból sem. Hogy néz ki, hogy egy zenésznek színésznő legyen a felesége. Persze a mai világban minden előfordul, de a gyerekek nevelésével a későbbiek során nem lehetett volna összeegyeztetni. Rá hárult ez a feladat, hogy a gyerekekből is művészt neveljen, mert én nagyon sokat voltam külföldön. Most 42 éves házasok vagyunk és hál! Istennek nagyon szépen élünk.
Van egy lányom és egy fiam. A fiammal kezdem, mert ő az idősebb. Most 41 éves, ő is zeneakadémiát végzett. Több évig külföldön dolgozott, most a nemzeti filharmonikusoknál játszik, megbecsülik.
A lányomnak nehezebb volt, ő 2001-ben végzett zongoraművészként. Egy zongoristának pedig nehezebb munkát találnia.
A lányomnak a lánya most 15 éves, rendkívüli tehetség jövőre jelentkezik a főiskolára. A fiamnak a lánya is hegedül.
Akkor a lányok viszik tovább a stafétát?
Nem, most hál' Istennek megszületett a fiú unokám, a trónörökös is, reméljük, hogy ő is zenész lesz hegedűs.
Mikor kapja kezébe a hegedűt?
Már megkapta, még a bölcsőben. Nálunk ez tradíció!
Az Ön zenei pályája hogyan alakult?
A zeneakadémia elvégzése után az operett színházban, majd az operában játszottam, de nem éreztem igazán jól magamat a zenekari árokban, azért döntöttem úgy, hogy ha lehetőség nyílik szólista, vagy zenekarvezető leszek.
Erre először külföldön nyílt lehetőségem. Játszottam Göteborgban, majd Németországban a leghíresebb helyeken. Bejártam az egész világot, több földrészen volt koncertem.
Ha elmesélem az utolsó fél évet szinte hihetetlen, hogy hányszor voltam a levegőben. Tavaly kezdtem Japánban októberben-novemberben, majd Tel Aviv, aztán Dzsakarta, s Amerika következett. Utána Velencében játszottam, s ez csak egy fél éves program.
Milyen darabokat játszik?
Az a véleményem, hogy a sok standard cigány mű mellett klasszikusokat is kell játszani, olyan klasszikusokat, akik népszerűek mint például Bizet,Thais … Olyan kollégákkal játszom, akik mind népszerű szólisták, mesterei a hangszerüknek. Nagyon szeretem természetesen elsősorban a klasszikus zenét, de a cigány zenét is, s néha-néha játszom jazzt is.
Bárhol lépünk fel, telt ház van. Különösen vidéken. Budapesten már nehezebb. De pl. volt egy koncertünk a MÜPA-ban telt ház volt, vagy a tavaszi fesztiválon annyian voltak, hogy nem volt elég az ülőhely, kinn is álltak. Igény tehát van, de sajnos nincs rá fedezet, nagyon nehéz itthon érvényesülni.
Régen úgy hirdették Magyarországot, hogy paprikás, gulasch ... de ez a világ már elmúlt. Legutóbb Toni Curtis nevével reklámozták hazánkat. Hát itt kezdőnek a problémák. Lehet, hogy tudatosan sorvasztanak el mindent.
Van- e kapcsolata cigány közösséggel?
Különböző fórumokra hívnak, megteszem amit tudok. Két éve vagyok az FCÖ jószolgálati nagykövete, én képviselem az idősebb korosztályt, Karamel a fiatalokat. Szegény gyerekeknek gyűjtünk, különböző helyekre megyünk, gyűjtünk. Elég sokat tettünk azért ,hogy a cigány gyerekek ne szenvedjenek hiányt.
Úgy gondolom, a cigányokat nem reálisan ítélik meg, mindig a rosszabb oldalt mutatják, pedig vannak nagyon rendes tehetséges emberek, őket kellene bemutatni.
Több lehetősége lett volna külföldön maradni, miért maradt a nehézségek ellenére Magyarországon ?
Igen, több lehetőségem lett volna külföldön érvényesülni. Svédországban pl. azonnal kaptunk volna egy három szobás lakást, még fizetni sem kellett volna érte. Később Németországban lett volna ilyen lehetőség, de visszatartottak családi kötelék, itt voltak a szülők… Képtelenség egy országot csak úgy otthagyni, oda kell születni, bele kell nőni abba az adott környezetbe, hogy az ember otthon érezhesse magát. Magyarország az én hazám, az emberek szeretnek, ismernek, itt éltem…Nagyon jól esik, hogy amikor kimegyek az utcára mindenki ismer. Megszólítanak: „Hogy van Sánta úr?” - segítenek.
Mit szeretne még elérni?
Szeretném megérni, hogy az unokáim főiskolára járjanak. Most fog elkészülni Szól a hegedű címmel egy olyan CD, melyen cigány zenét és jazzt is játszom a 40 éves jubileum alkalmával. Az a tervem, hogy ezt a jubileumot egy szép koncerttel is megünneplem, neves énekesek közreműködésével.
Az orvos a testet gyógyítja, a cigányzenész pedig a lelket. Az én fogadalmam, hogy öregbítsem ennek a szép magyar cigányzenének a hírnevét, amit az egész világon szeretnek. Szeretném ezzel is szolgálni a magyar kultúra ügyét.
(Az interjút Fialovszky Magda készítette 2012-ben, a Sorsfordító találkozások című portrésorozat számára)
