Rólunk

Egyesületünk a Közös Út - kethano Drom című folyóírat szimpatizánsaiból, barátaiból alakult 2012-ben. A 20. évfordulólát ünneplő lap számos kiváló személyiséget tudhat szerzői és olvasói táborában, cigányokat és nemcigányokat egyaránt.

A Baráti Kör célja, hogy fórumot és lehetőséget teremtsen a közös gondolkodásra  gyermekeink és unokáink szebb jövője érdekében. Programjaink összeállítása során közös értékeink felmutatását, népszerűsítését tartjuk szem előtt, valamint azt a törekvést, hogy folyamatos műhelymunkát teremtsünk a további értékteremtés, s egymás kölcsönös segítése számára. 

Tevékenységünk központjában kulturális és hagyományőrző programok állnak, negyedévente tartunk zenés irodalmi esteket a Közös Út-ban megjelent alkotások és szerzők bemutatásával, emellett kiállításokat és aktuális közéleti kérdéseket megvitató rendezvényeket szervezünk.

Honlapunkon lehetőséget adunk minden olyan megnyilatkozásnak, amely ezt a közös gondolkodást szolgálja. Tagjaink sorába pedig szeretettel várjuk minden jószándékú honfitársunkat, és külhoni barátainkat is, akik számára fontos, hogy a jövőben is békében és egymás iránti kölcsönoös tiszteletben éljünk.

****

Alapítói levél

1991 alapítottuk meg Közös Út – Kethano Drom című folyóiratunkat, dr. Antall József miniszterelnök úr pártfogásának köszönhetően, első lapszámunk 1992-ben jelent meg.

Amikor megalakultunk az a felismerés vezetett bennünket, hogy szeretett hazánkban csak együtt, csak a közös úton haladva teremthetünk gyermekeink, unokáink számára egy szebb, békésebb jövőt.

Most 20 év elteltével ez a szándék időszerűbb, mint valaha volt.

Újságunkban az elmúlt két évtizedben számos kiváló ember: művészek, tudósok, neves közéleti személyiségek, a kultúra és az oktatás elkötelezett munkásai, cigányok és nemcigányok tettek tanúbizonyságot erről a közös útról. Sokan közülük ma már nem lehetnek közöttünk, de Odaátról biztosan figyelnek ránk, hiszen mindig szívükön viselték lapunk sorsát.

A hála és köszönet szavaival említjük elsőként Dr. Antall József néhai miniszterelnök úr nevét, akinek segítsége nélkül folyóiratunk nem születhetett volna meg. Nem feledkezhetünk meg Dr. Ranner Gizelláról és Kárpáthy Gyuláról sem, akik mint lapunk alapító tagjai, szerkesztői és mentorai több, mint egy évtizeden keresztül éltették, segítették szerkesztőségünk munkáját; kivételes szakmai tudásukkal, hozzáértésükkel és elkötelezettségükkel, széles látókörükkel, igaz emberségükkel.

Hosszú lenne felsorolnunk mindazokat a kiváló tehetségeket, akik az elmúlt két évtizedben hozzájárultak a Közös Út – Kethano Drom méltó színvonalú megjelenéséhez. Álljon itt mégis néhány név az örökkévalóságnak: Rácz Lajos, Lakatos Menyhért, Péli Tamás, Fodor András, Gyurkovics Tibor, Mezei András, Szabad György, Farkas Kálmán, Orsós Jakab….s ne feledkezzünk meg külhonban élő barátainkról: Albert Ernőről, Biacsi Mayáról, Duray Miklósról, Tőkés Lászlóról, Ravasz Józsefről, Remmel Ferencről sem.

Idén 21. évfolyamába lépett lapunk, s sajnos azt kell mondanunk, hogy soha ilyen nehéz helyzetben nem voltunk még.  Amikor ezt mondjuk, nem csupán a folyóirat sorsára, jövőjére gondolunk. Gondolunk egész országunk, népünk: cigány és nemcigány honfitársaink együttélésére, jövőjére.

Ebből a nehéz, válságos helyzetből ismét csak közös erőfeszítéssel találhatjuk meg a kivezető utat, s ez az út nem más, mint a közös út – a kethano drom.

Ezért gondoltunk arra, hogy a mai napon itt a Párbeszéd Házában, méltó helyen és időben, megalapítjuk a Közös Út –Kethano Drom Baráti Körét. Tagjaink sorába szeretettel várjuk nem csak minden kedves jelenlévő barátunkat, de mindazokat is, akik ma nincsenek ugyan közöttünk, de elkötelezettek a közös jövőnkért, s tenni szeretnének a Közös Út – Kethano Drom fennmaradásáért is.

Isten áldását kérve közös ügyünk sikerére:

Rostás – Farkas György, alapító elnök

Párbeszéd Háza, Budapest, 2012. február 28.

Ajánljuk

- Emlékezés a Baráti Kör mentorára dr. Szabad György akadémikusra:

 

- Interjú Rostás - Farkas Györggyel
https://kethane.webnode.hu/kozos-ut-cikkek/interjuk-ujsagcikkek/
 
 

Közös Út - Kethano Drom Baráti Kör

Közös Út - Kethano Drom szerkesztősége
H-2340
Kiskunlacháza
Dózsa György út 57/1
Fialovszky Magda
36 20 9340901
Szerkesztőség
36 24 788602

Keress bennünket a facebook-on is!

Közös Út - Kethano Drom Baráti Kör
cigany.tud@gmail.com